IROTA, 2014. július 17. VASMISE-VASMENYEGZŐ

KÖSZÖNTŐ

A gyermekkor minden ember életében meghatározó élmény. Én is szívszorító érzéssel, gyakran fátyolos szemekkel gondolok vissza az itt töltött évekre. Köszönjük a meleg fogadtatást, a vendégszeretetet, fáradozást.

„Vigadjatok az Úrban és örvendezzetek igazak!” (Zsolt.31,11)

Ma mindnyájan ünnepi jelvényt tűzünk magunkra. E jelvény több nemes anyagból lett ötvözve: ezüstből, aranyból, gyémántból és vasból. Az ezüst fény ott csillan hajatokban. Sok-sok tél ott felejtette fehérségét. Az arany, szíveteknek egymás iránt és mások felé sugárzó melegségét jelképezi. A gyémánt csillogásában pedig szemetek őszinte sugarát fedezzük fel. A vas – amely a mai nap az ünnepi jelvény fontos része lett – a maga szilárdságával, erősségével az élet nehézségei ellenére is, együtt, békességben tartott Titeket.

65 év együtt, 90 és 86 év külön-külön, kimondva is oly’ sok. Bizony barázdát szántott arcotokra az idő. Valamikor nem is hittük volna, hogy ilyen gyorsjárásúak az évek. Korábban szökik álom szemetekre, az éjek hosszúra nyúlnak. Ilyenkor szívetek emlékek közt pihen mélyen. Emlékek? Igen! Sorsfordulók jöttek, mentek, jönnek, mennek. Az élet tengerén együtt utaztok, s a világ körülöttetek folyton változik. Sokszor kis felhő foltot ejt a Napon, az orgona illata elszáll a szélben, de mégis-mégis, szívetek összeforrt a 65 év fergetegében. Hemingway oly’ szépen megfogalmazta ezt az érzést:

„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait…”

Ünneplünk-emlékezünk. A meghatottság ködfátyolán keresztül emlékidéző percek peregnek. Emlékek egész sora zakatol ma szívünkben, de az emlékezés vonata olykor lassít, meg-megáll egy állomáson. Végignézve a múlt idéző tájakon, szívünk ma hálát és köszönetet mond. Lehet, hogy mi már nem leszünk ilyen szilárdak, de szülői példátok legjavát őrizni, továbbadni – ez a mi sorsunk jussa.

Apukám!

65 éve járod Isten szolgájaként utadat. Volt könnyű is, nehéz is. Utadon a Szentlélek ereje és az Isteni Szeretet vezetett. E szeretet ott van most is a szívedben, s oly’ sok emberi szívbe ültetsz át belőle nap mint nap. Lelkesen hirdetted az Igét. 65 éve összekulcsolt kezekkel fohászkodtál Istenhez:

„Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de ő azt mondta: nem. Azt mondta, hogy a büszkeségemet nem ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Megkértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de ő azt mondta: nem. Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke, nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de ő azt mondta: nem. Azt mondta: csak áldását adhatja, a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalmaktól, de ő azt mondta: nem. A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de ő azt mondta: nem. Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni, úgy ahogyan ő szeret engem, erre azt felelte: Látom, már kezded érteni, - kértem erőt és Isten adott nehézségeket, melyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet és Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot és Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem adjon szeretetet és Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmeket és Isten adott lehetőségeket. Semmit sem kaptam, amit akartam, megkaptam mindent, amire szükségem volt és imáim meghallgatásra leltek.”

Igen, imáid meghallgatásra leltek, s most ünneplünk Veled, Istennek hálát adva Érted, 65 év papi szolgálatodért, 90 évedért. A 90. év kilátótornyából végignézve, életed oly’ színes, változatos képet mutat. Azonban a mosoly, a Fény mindig ott volt, és ma is ott van arcodon.

Kívánom hát:

„Legyen áldott Benned a Fény

Hogy másoknak is fénye lehess.

Legyen áldott a Nap sugara,

És melegítse fel szívedet!”

-Isten éltessen Benneteket!

Hornyák Jánosné Csiszárik Mária