Pio atya szentmiséje

Leírhatatlanul szépen mutatta be szentmiséjét. Lelkiatyának írt levelében ezt olvassuk:   „Amikor oltárhoz lépek, egész lényem oly tűzben ég, hogy nem tudom leírni. Főleg azt érzem, hogy arcom, tekintetem egészen áttüzesedik.”

Amikor az oltár lépcsőjénél keresztet vetett, arca megváltozott. Egész lényén Jézus szenvedése tükröződött. Arcán az Úr fájdalma. Teste megroppant a szenvedés súlya alatt. A térdelésből csak rendkívüli fáradsággal tudott felegyenesedni. Véres kezével az oltárra támaszkodott, mintha vállán a nehéz keresztet cipelné.

Ez a sebekkel ékes kapucinus egész papi életében szemléletessé tudta tenni a Golgota drámáját a hívek számára. Hiszen minden szentmiséjében titokzatosan átélte Jézus szenvedését, kereszthalálát.

Pio atya szentmiséjének hatására sokan megtértek. Papok is így nyilatkoztak: Ilyen szentmise után többé nem tudunk felületesen, elkapkodva misézni.

A zarándokok alig aludtak valamit. Már hajnali két órakor kezdtek gyülekezni a templom előtt … ahol tengerré duzzadt a szürke tömeg. Pontosan 5 órakor nyitották a templomot. Sokon szívesen várakoztak órákon át, csakhogy jó helyhez jussanak. A lobbanékony olaszok tolakodtak, tülekedte, lökdösték egymást és versenyt futottak az oltár felé.

Pio atya szintmise közben nem viselt kesztyűt, de a miseing bő ujjával igyekezett elrejteni véres kezét. A sebeket csak akkor lehetett látni, amikor a szertartás előírása szerint - felajánláskor és úrfelmutatáskor - fel kellett emelnie kezét. Őszintén meg kell mondanunk: sokan vártak erre a pillanatra.  De helytelen volna azt állítani, hogy csupán ez a jámbor kíváncsiság lett volna indítéka a hívek áhítatának.

Pio atya szentmiséje egy és háromnegyed óráig tartott. Később elöljárói parancsára 45 perc alatt befejezte. Egyáltalán nem törődött a jelenlevőkkel. Figyelmét és tekintetét csak arra irányította, amit végzett. Tudott azonban róla, hogy a vele együtt imádkozók támogatják.

A miséző atyán gyakran látszott rendkívüli meghatottság. A mi azonban a fényképen lelkéből kisugárzik, csak nagyon homályos visszfénye a megrendült léleknek, aki kész a bűnös emberiséget helyettesíteni Isten előtt.

Érthető, hogy az így átélt szentmise után mennyire kimerült. Tulajdonképpen már előbb kimerült. Éjszakája rövid, kínja pedig állandó volt. El kell hinnünk, amit mondott: „Könnyebben meglenne a föld nap, mint szentmise nélkül”.